Diabetológia

Diabetológia a betegellátás azon ága, amely a szervezet cukoranyagcseréjének megbetegedésével, mind az 1-es, mind a 2-es típusú felnőttkori cukorbetegek ellátásával, gondozásával és a szövődmények felkutatásával, valamint kezelésével foglalkozik.

Bár a cukorbetegség az orvostudomány jelenlegi állása szerint nem gyógyítható, a vércukor helyesen kezelt páciens számára megelőzheti a cukorbetegség következtében megjelenő súlyosabb károsodásokat, mint például az érelmeszesedés, szívinfarktus stroke vagy nagy mértékű vesekárosodás.

Szakorvosunk felkeresését elsősorban azon pácienseink számára ajánljuk, akik a cukorbetegség kialakulására hajlamosító tényezők miatt magas kockázati csoportba tartoznak.

Szakrendelésünk során szakorvosunk részletesen felveszi az Ön kórelőzményét, végig kérdezi Önt az életmódjáról, táplálkozási szokásairól, felméri családja kórelőzményét, tájékozódik egyéb gyógyszerei szedése kapcsán.

Diabetológiai vizsgálat során szakorvosunk további vizsgálatok elvégzésére indikálhatja, melyek között szerepelhetnek laborvizsgálatok, illetve képalkotó vizsgálatok is. Ezt követően állítja fel szakorvosunk a pontos diagnózist, diabetes kezeléshez szükséges megfelelő étrendi oktatást javasolhat, mely egy külön dietetikusi rendelésen igénybe vehető partnerintézetünkben.

Felhívjuk kedves pácienseink figyelmét, hogy kontrollvizsgálatra időpontot, csak egészségközpontunkban készült, egy éven belüli szakvizsgálati lelettel foglalhat, más egészségügyi központ által készített leletet fél éven belül fogadunk el.

A szakvizsgálat időtartama 40 perc, amennyiben lehetséges, kérjük kedves pácienseinket, hogy szakrendelésünkre hozzák magukkal pontos gyógyszerlistájukat. 

Vizsgálatok
Diabetológiai szakorvosi vizsgálat 29 000 Ft
Diabetológiai kontrollvizsgálat 22 000 Ft

Dr. Szfárli Enikő

Diabetológus főorvos, Belgyógyász


Dr. Szfárli Enikő vagyok, belgyógyász – diabetológus főorvos.
1984-ben szereztem diplomát az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem Általános Orvosi Karán Marosvásárhelyen. 1996-ban szakvizsgáztam belgyógyászatból, majd 2014-ben diabetológiából.
Mátészalkán két évet dolgoztam háziorvosként, majd nyolc évet a helyi kórházban belgyógyászként. Ezt követően tíz évet töltöttem el a Sanofi-Aventis gyógyszercégnél.
2010-től a Jósa András Kórház IV. Belgyógyászati osztályán dolgozom Nyíregyházán, 2014-től adjunktusként, majd 2018-tól Belgyógyász főorvosként.
2011-ben a Magyar Diabétesz Társaság Edukációs Munkacsoportjának alapító tagja voltam.
Munkám során a legfontosabb, hogy pácienseim egyénre szabott edukációban és terápiában részesüljenek. Betegeimmel igyekszem mindig megbeszélni a kezelés mibenlétét, fontosságát és következményeit, ezzel motiválva őket a szükséges életmódváltásra.
Szakrendelésünkön elsősorban cukorbeteg, vagy cukorbetegség gyanújával felmerülő felnőtt pácienseket látunk el, de várjuk túlsúlyos és fogyni akaró pácienseinket is.
Tevékenységünk során meghallgatjuk a páciens panaszait, átnézzük korábbi orvosi dokumentációját, részletes családi és egyéni anamnézist veszünk fel, kifejezett figyelmet fordítva a korábbi betegségekre. Ezek után következik a testsúly, illetve a testmagasság rögzítése, melyből a BMI index kerül kiszámolásra. Ez után jön haskörfogat, vércukormérés, vérnyomásmérés, illetve panaszoktól függően teljes fizikális vizsgálat, EKG készítése. A vizsgálatot láb- és hangvilla vizsgálat zárja az esetleges szövődmények kiszűrésének céljából.

Visszahívást kérek
+
Hívjanak!