A MyDoctor Egészségközpontról

A MyDoctor Egészségközpontban szeretettel várjuk exkluzív, meghitt, járóbeteg szakellátással foglalkozó rendelőintézetünkbe! Különböző szakrendelésekkel, diagnosztikai eljárásokkal, illetve egészségügyi szolgáltatásokkal szeretnénk pácienseink egészségmegőrzését segíteni.

A MyDoctor Egészségközpontban olyan intézményt működtetünk, ahol magas szintű orvosi szakellátásban, illetve szolgáltatásokban részesülnek a hozzánk érkezők. Kényelmes, páciensbarát környezetben, várakozási idő nélkül vehetik igénybe szolgáltatásainkat.

Szakorvosaink és szakdolgozóink magasan képzett és sok éves szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek. A napi munkában épp úgy, mint a hossztávú beteg után követesben szorosan együttműködve komplex, egészségügyi szolgáltatást nyújtanak pácienseinknek.

Intézményünk küldetése, és egyben az egyik legfontosabb irányelve, a „Tudatos Páciens Management”, ami annyit jelent, hogy páciensünk kórtörténetének, státuszának és jelenkori állapotának figyelembevételével, az esetlegesen fellépő még szükséges szakorvosi konzultációkkal, a szakellátások biztosításával, illetve koordinálásával végig kísérjük a szakellátási folyamaton, segítve az egészségügyi rendszerben való kiigazodásban. Mindezt a páciens számára is érthető, átlátható kommunikációval összekötve!

Weboldalunkon részletesen olvashat szakellátásainkról, valamint támpontot kaphat arról, hogy panaszaival merre érdemes elindulnia. Megismerheti mindemellett szakorvosainkat, és részletesen áttekintheti szűrőcsomagjainkat, hogy megtalálhassa az Ön számára leginkább megfelelőt!

Szakembereink

Dr. Méhész Magdolna

Belgyógyász, gasztroenterológus,
foglalkozás-egészségügyi szakorvos

Már 9 évesen, egy mandulaműtét alkalmával elhatároztam, hogy életemet a gyógyításnak, mások segítésének fogom szentelni. Évről évre az lendített előre, hogy a célom lebegett lelki szemeim előtt.

Nem is elégedtem meg az orvosi egyetem után egyetlen szakvizsgával, ezért még megcsináltam négyet. Hiszem, hogy a minél szélesebb körű szakmai tudás birtokában vagyok képes komplexen kezelni pácienseimet.

A MyDoctor Egészségprogram azért is áll közel a szívemhez, mert – ahogyan magam is – a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. Empatikus ember lévén a pácienseimet értő figyelemmel hallgatom és igyekszem olyan tanácsokkal ellátni őket, amelyeket, ha megszívlelnek, életminőségükön és egészségi állapotukon is érzik a javulást.

Tanulmányok:
  • 1988 SOTE ÁOK Diploma
  • 1994 Belgyógyászat szakvizsga
  • 1997 Gasztroenterológia szakvizsga
  • 1998 Foglalkozás egészségügyi szakvizsga
  • 2001 Háziorvosi szakvizsga
  • 2011 Egészségbiztosítási szakvizsga

Dr. Pál Tamás

Kardiológus, belgyógyász szakorvos

2012-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. Orvosi tevékenységemet Budapesten a Szent János Kórház III. Belgyógyászati Osztályán kezdtem meg, majd 2014-től a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztályán folytatom jelenleg is. 2018-ban belgyógyászatból, majd 2019-ben kardiológiából szereztem szakvizsgát, kiválóan megfelelt minősítésekkel.

Munkahelyem Budapest egyik vezető kardiológiai centruma, mely jelentős betegszámmal dolgozik éves szinten. Munkám során elsősorban kardiológiai betegekkel foglalkozom azonban a cardiovascularis megbetegedések széles palettája révén lehetőségem nyílt számos belgyógyászati társzakma munkájába belelátni és az aktuális kezelési stratégiákat megismerni. Betegeimet és problémáikat a belgyógyászati diagnosztika alapelvének megfelelően holisztikusan szemlélem, hiszen minden állapot, kórkép és szervi eltérés összefügg a többivel, a betegség kezelése befolyásolja a páciens szervezetének egészét. Szakmámon belül fő érdeklődési területem a krónikus szívelégtelen betegek gondozása, illetve echocardiographiás vizsgálatok végzése.

Szakmai tapasztalat:

2012-2014: Szent János Kórház III. Belgyógyászati Osztály

2014-től jelenleg is: Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Kardiológiai Osztály

Végzettségek:

2012: Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar

2018: Budapest, Semmelweis Egyetem: belgyógyász szakorvosi képesítés

2019: Budapest, Semmelweis Egyetem: kardiológus szakorvosi képesítés

Nyelvtudás:

angol középfok, C típus (2004)

angol szakmai felsőfok, C típus (2011)

német középfok, C típus (2013)

Tagságok:

Magyar Orvosi Kamara

Magyar Kardiológusok Társasága

European Society of Cardiology

Dr. Szalay Csaba

Radiológus szakorvos

Doktori disszertációm témája az emberszabású majmok ideggyógyászatának vizsgálata volt. Sürgősségi – és mentőorvosként tevékenykedtem, mindemellett pedig sok tapasztalatot gyűjtöttem radiológus szakorvosként is.

Antal Tamás

Fizio/Fizikoterápiás szakember


Rekreációszervező és Egészségfejlesztő egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan az egészségügy rehabilitációs gyógyítási folyamatainak elsajátítása volt a fő célom, tanulmányaim befejeztével személyes célkitűzésem volt, hogy a pácienseimet a lehető legmodernebb fizio – és fizikoterápiás eszközökkel, a legmagasabb minőségben, és legerősebb bizonyítékokon alapuló felfogás szerint tudjam gyógyítani, életminőséget javítani, visszaállítani a betegség vagy a trauma előtti állapotába.

Az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) Központi Fizikoterápiás Egységében, reumatológiai, ortopédiai, immunológiai, traumatológiai kórképekkel rendelkező felnőtt és gyermekkorú betegekkel foglalkozom.

A MyDoctor Egészségközpont csapatával 2020 őszén kezdtük meg a közös együttműködést egy jól összehangolt csapatmunka keretei között, melyben szakorvosi együttműködéssel valósulnak meg a gyógykezeléseink kontrollált vizsgálatokkal, utánkövetéssel.

Tudományos tevékenységek, tagságok
  • FISZE – Fizioterápiás Szakdolgozók Egyesülete – Bizottsági Tag
  • MESZK – Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

Dr. Kisgyörgy Mária

Reumatológus szakorvos


1992-ben végeztem a SOTE -n, 2000-ben reumatológiai szakvizsgát szereztem. Közel 25 éves tapasztalattal rendelkezem a különböző ízületi- izom – ín- és csontbetegségek diagnosztizálásában és kezelésében. Külön foglalkozom a csontritkulásos betegségek megelőzésével, diagnosztizálásával valamit kezelésével. Nagy szakmai jártasságom van a lokális injekciózási technikák, valamit a különböző fizioterápiás kezelések, illetve a kinesio tape, UH kezelés, gyógymasszázs és gyógytorna használatában a betegségek megelőzésében, illetve kezelésében. Különösen kedvelem az alternatív gyógymódok alkalmazását a pácienseim kezelésében, elsősorban a gerinc, és hátfájdalmak, a vállízületi panaszok, izomhúzódások, a tenisz könyök, a térd ízület kopások, valamint a csípő ízületi fájdalmak kezelésében bármely korosztályról is legyen szó. A különböző kollegén és hialuronsavas ízületi injekciós technikákat 10 éve alkalmazom nagy sikerrel.

Dr. Harrira M. Fahed

Ortopéd-, traumatológus-,
mozgásszervi rehabilitációs szakorvos

Diplomámat 1996-ban szereztem a SOTE-n, ezt követően a Weiss Manfréd Csepeli Kórház altató- és intenzív terápiás osztályán, a későbbiekben pedig a Szent János Kórház traumatológiai osztályán dolgoztam. Külföldi tanulmányaim és munkatapasztalataim után közel tíz évig az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetnél tevékenykedtem, ahol alaposan megismerkedtem az amputációs sebészeti-, a gyerek rehabilitációs-, a stroke rehabilitációs-, az agy és koponya sérülések rehabilitációs eljárásokkal.

Ezt követően a Szent Rókus Kórház mozgásszervi rehabilitációs osztályának főorvosa voltam, 2019-től kezdődően a Dél-pesti kórház traumatológiai osztályának vezető főorvosaként tevékenykedem.  Szakterületem a mozgásszervi és ortopédiai rehabilitáció, valamint a különböző degeneratív elváltozások kezelése.

Díjak, publikációk, Tagságok
  • Magyar Orvosi Kamara tagja
  • Magyar Traumatológiai társaság tagja
  • Magyar Ortopédiai Társaság tagja
  • Magyar Rehabilitációs társaság tagja
  • Magyar-Osztrák Traumatológiai Társaság tagja
  • Francia Orvosi Kamara tagja
  • Francia Ortopédiai Társaság tagja

Dr. Bessenyei Dávid

Neurológus szakorvos

Fiatal korom ellenére rengeteg gyógyászati területen megfordultam az elmúlt években. Fő szakterületem a neurológia, de foglalkozom távgyógyászati megoldásokkal, okoseszközök fejlesztésével és forgalmazásával, egészségügyi ellátást támogató területekkel, gyermekgyógyászattal valamint rehabilitációval is.

Számomra a páciens ellátás középpontjában a hatékonyság, a célirányosság valamint a precizitás áll.

Munkahelyek
Szent János Kórház, Honvéd Egészségügyi Centrum

Dr. Horváth Szabolcs PHD

Neurológus szakorvos

Orvosi tanulmányaimat követően csecsemő- és gyermek belgyógyászat, neurológia és gyermekneurológia területeken szereztem meg a szakvizsgámat, ezt követően pedig államigazgatási- és klinikai elektrofiziológiai területen tettem szert szakképesítésre.
Neurológusi pályafutásom során több hazai intézményben dolgoztam, többek között több mint 10 évig vezettem a Szent Rókus Kórház Pest megyei neurológiai-, azt követően több, mint 3 évig a Mozgásszervi neurorehabilitációs osztályát.
Jelenleg a Mozgásszervi rehabilitációs osztály részlegvezető főorvosaként dolgozom, több évtizede klinikai elektrofiziológiai laboratóriumot vezetek, valamint részt veszek a SOTE szakorvos-, rezidens képzésében mint egyetemi tanár. A MyDoctor Egészségközpont csapatához 2020 őszén csatlakoztam.

Tagságok

A Magyar Tudományos Akadémia tagja
Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társasága tagja

Dr. Bánhegyi Barbara

Radiológus szakorvos jelölt

“Már kora gyermekkoromban kiderült, hogy számomra kizárólag az orvosi hivatás jöhet szóba, óvodás korom óta arra készültem, hogy segítő pályán dolgozhassak.”

Mindig is az ésszerűen tervezett, preventív medicinában hittem, amiben kiváló szerepet kaphatnak a szűrő- vagy követéses jellegű ultrahangvizsgálatok.

Eddigi pályám során belgyógyászati-, mozgásszervi-, sebészeti- valamint akut kórképek széles palettáján szereztem gyakorlatot. Radiológiai szakvizsgámat 2021-ben szerzem meg, szakmai felkészülésem pedig a Dél-Pesti Centrumkórházban, valamint a Szent János Kórházban történik.

Visszahívást kérek
+
Hívjanak!